Mărturii şi declaraţii despre abuzurile comise de ofiţerul de miliţie Agache Aurel
Colonelul Post Mortem Agache Aurel - Mărturii despre abuzurile ofiţerului Agache Aurel

Mărturii şi declaraţii despre abuzurile comise de ofiţerul de miliţie Agache Aurel


Deputatul UDMR Tamás Sándor: Stenograma şedinţei Camerei Deputaţilor din 23-03-1999: ... Aduc la cunoştinţa Parlamentului şi vreau să rămână înscris în stenograma acestei Camere, adevărata latura a aşa-zisului caz Agache Aurel. Pe data de 22 decembrie 1989, la Târgu Secuiesc, mulţimea revoluţionară de mai multe sute de persoane, datorită abuzurilor comise în serviciu şi nicidecum din cauza apartenenţei etnice, în centrul oraşului, l-a linşat pe maiorul de miliţie Aurel Agache, rău famatul şef al miliţiei economice din Târgul Secuiesc. Abuzurile şi comportamentul lui brutal trezesc până şi azi amintiri amare multora din locuitorii oraşului şi ai judeţului. Conform declaraţiilor celor în cauza, Aurel Agache a confiscat ilegal importante cantităţi de bijuterii din aur, a pretins şi a luat bani pentru a fi mai înţelegător, a violat femei, a bătut oameni nevinovaţi. Percheziţiile domiciliare au distrus familii şi vieţi omeneşti.

Printre altele, este relevanta declaraţia dată de fostul comandant al Miliţiei judeţului Covasna între anii 1984 si 1992. Colonelul Gavrilă Ardelean a declarat ziarului judeţean din data de 5 ianuarie 1990: "În general cetăţenii au sesizat abuzurile comise de miliţieni. Aşa s-a întâmplat şi în cazul maiorului Agache cu privire la abuzurile şi fărădelegile comise de acesta. A stat de mai multe ori în faţa consiliului de onoare, l-am mutat de la Baraolt la Târgu Secuiesc. Am fost sesizat prin scrisori, telefoane anonime despre faptul că la percheziţiile de la domiciliul cetăţenilor confisca o parte din aurul familiei, şantajează oamenii, opreşte pe strada cetăţeni de la care confisca bijuterii".


Fragment dintr-o scrisoare anonimă primită prin e-mail de la "un ardelelean" pe data de 04 octombrie 2000: ... în ceea priveşte fostul maior, col. post-mortem Agache Aurel trebuie să vă spun, că am stat de vorbă cu localnici din Baraolt, unde tatăl Dvs. a lucrat câţiva ani.
Mi s-a povestit cazul unei tinere, care nu mai locuieşte în oraş, care a fost violată de maiorul Agache. Mi s-a spus, că maiorul Agache într-o seară a bătut la uşa unei tinere, pe are o cunoscuse şi înainte, strigând: "Deschideţi uşa! Miliţia!" Tânăra a deschis uşa, după care maiorul Agache a pătruns înăuntru, a încuiat uşa la loc şi a violat-o pe fată.


Julius (pseudonim al unei persoane de naţionalitate maghiară): Înainte de 1989 tăticul tău, domnule Agache era un şobolan, el a primit pedeapsa bine meritată..... Dacă zic şobolan, păi asta e o jignire pentru toţi şobolanii din România. Pentru că OM n-a fost în nici un caz colonelul post mortem.
....Din păcate tatăl tău a făcut parte din hoardele naţional-comuniste si eu nu cred că tu nu ştii despre faptele "eroice" pe care a săvârşit tatăl tău ani întregi!!! Nu ştii despre familiile terorizate, despre nevestele violate, despre oameni bătuţi, despre, despre...?......dar trebuie să ne ferim să facem din tâlhari, din ucigaşi, din şobolanii -(sorry)-comunismului eroi naţionali.


Declaraţia unei femei a cărui nume nu a fost dat publicităţii la cererea acesteia, declaraţie apărută în cartea "Fantoma trecutului pe pământul secuiesc" scrisă de ziaristul Iochom  István: "Pe mine atât m-a şantajat încât a trebuit să mă culc cu el. Şi soţul meu ştia de acest lucru, fiind de acord numai ca să scăpăm de el".

Egy hölgy, akinek kérésére a neve nem került nyilvánosságra elmondta: „Engem addig zsarolt, amíg lefeküdtem vele, a férjem is tudott a dologról, de beleegyezett, csak éppen megszabaduljunk tőle.”

NOTĂ: în cursul discuţiilor avute cu ziaristul Iochom  István am adus de mai multe ori atenţia înspre această afirmaţie cuprinsă în cartea dânsului dar acesta nu a putut să nominalizeze această persoană ceea ce mă face să cred că informaţia nu este corectă, fiind o speculaţie gazetărească menită a induce opiniei publice ideea că tatăl meu a fost un violator.


GAVRIL ARDELEAN, şeful inspectoratului de miliţie respectiv poliţie în perioada 1984 -- 1992. 1990. február 3-án a Háromszék 34. számában a néhai őrnagyról az alábbiakat nyilatkozta: „(...)Persze, voltak nálunk is beosztásukkal visszaélő milicisták, sőt, büncselekményekbe is sodródtak (...)Általában a lakosság jelentette a visszaéléseket. Ilyen volt az Agache rendőrtiszt törvényellenes, tulkapásos munka- és életvitele is. Többször állt fegyelmi előtt, áthelyeztük Barótról Kézdivásárhelyre. Jöttek a hírek, névtelen levelek -- Barótről is 3-4, komoly vádakkal -- és telefonjelentések, hogy házkutatásoknál a családi ékszerek egy részét elsajátította, hogy zsarolja az embereket, hogy utcán állít le állampolgárokat és ellenőrzi, elsajátítja a nem hitelesített arany ékszereket... Jöttek, de soha senki nem állt ki észrevétele mellett, nem tudtam összeállítani ellene vádiratot...(...)”


Simon József, locuitor din Baraolt, declaraţie dată pe data de 10 ianuarie 1992.

A Háromszék megyei napilap január 4-i felhívásával kapcsolatban, amelyet Könczei László és Chicideanu Monica védőügyvédek intéztek Barót és Kézdivásárhely lakosaihoz I. A. Agache volt milicistatiszt törvénytelen tevékenységeivel kapcsolatban, mint szenvedő alany és mint érdeklődő annak idején, az alábbi észrevételeimet szeretném a széles néptömegek és az igazságszolgáltató szervek tudomására hozni:

Ez az emberbőrbe bújt, minden emberi minőséget nélkülöző személy Barótra büntetésből lett áthelyezve. Meglepő volt mindenki számára, hogy annak ellenére, hogy felettesei nagyon sok gazemberségéről tudtak, mégis magas beosztású pozícióba helyezték, ahol mindenek előtt a becsületesség, a korrektség

Szándékuk pedig igaz volt, hogy az egységes magyar lakta településeket a lehető legrövidebb időn belül vegyessé és minél gyorsabban túlnyomó részben román nemzetiségűvé tegyék. Ezért volt fontos, hogy bizonyos kategóriájú és foglalkozású emberek szülőföldjüktől távol legyenek áthelyezve, ami bizonyos százalékban már családfelbontáshoz, de sok esetben a szülőföld elhagyásához is vezetett.

Mindezek tudatában pontosan és kiképezve e "nemes cél" megvalósítása érdekében tevékenykedett a hozzánk Kézdivásárhelyről büntetésből áthelyezett Agache őrnagy is, akit a helybeli cigányság a "ganyé", a nők és főleg a fiatal lányok "aranyembernek" becéztek. Mindkét "megtisztelő" becenévnek megvolt a maga jelentősége. A cigányokat úton útfélen, vagy ahol érte, verte, de saját kezűleg is ütötte, az ékszereket viselő lányokat és asszonyokat pedig ezektől megfosztotta. Legtöbbször nem adott semmiféle elismervényt, kivéve azokat az eseteket, amikor felettesei is jelen voltak. Barótra való megérkezését és bemutatkozását azzal kezdte, hogy tudomására hozta az akkori vezetőségnek, hogy Kézdivásárhelyen több mint 125 dossziét készített el, és hogy ezek a személyek ma mind börtönben vannak. Tehát védekezésképpen máris támadásba lendült. Egy fél évig a bányavállalat vendégszobájában lakott, abba a szobába, amelyik a szakminisztérium, valamit a fővállalat kiküldötteinek volt fenntartva. Minden magasabb beosztású tevékenységben dolgozót, főleg esténként meglátogatott, s olyankor modortalan magatartását és telhetetlenségét úgy evésben, mint ivászatban gátlástalanul kinyilvánította. Ilyen látogatáskor, ha valamit meglátott, akkor már pimaszul az illető tárgyra ilyen formán tett megjegyzést: "una din ăsta trebuie şi mie" (egy ilyen nekem is kell), elsírva azt is, hogy egy fizetésből milyen nehéz egy ötgyermekes családot eltartani. Látogatásainak más szennyes céljai is voltak: felmérni az illető család gazdasági- anyagi helyzetét, és főleg azt, hogy mivel köthetne beléjük. Bizonyos idő múlva ezekhez a meglátogatott emberekhez vagy saját maga ment el személyesen, ha elég bizalmat érzett, vagy pribékjei által üzent, hogy fel vannak jelentve ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, és ő csak jóhiszeműségből figyelmezteti őket. sajnos, ilyen és ehhez hasonló esetekben nagyon sokan bedőltek és hagyták magukat zsaroltatni napról napra.

Az üzletekben dolgozók, pincérek és elárusítók vagy más kereskedelmi alkalmazottak aranybányaként szolgáltak neki. Amikor rájött, minden ok nélkül, alaptalanul büntette és zsarolta őket, s ritka volt az az eset, amikor olyan összegű nyugtát adott, amint amennyi pénzt elvett, de sajnos, ezek az emberek még ma is félnek, és nem mernek bátran nyilatkozni, ne beszélve a szerdánkénti piaci sétáiról, látogatásairól, amikor Lupşa Vasile őrmester és párttitkár és más civilek is besegítettek zsarolási munkájába. Elvette az emberek személyazonossági igazolványát, és ezeket arra kényszerítette, hogy a milícián bizonyos összegeket lefizessenek, mellőzvén minden törvényes alapot.

Az érintettek legtöbbször nyugta helyett fenyegetést kaptak, hogy vigyázzanak magukra, mert legközelebb másképp büntetik meg őket. Sokat foglalkozott azokkal a zödségárusokkal, akik a déli megyékből hoztak különféle termékeket. Ezeket is szabályosan zsarolta, mi több, a környező kollektív gazdaságoktól tonnaszámra hozatta a krumplit, amit ezek itt helyben a 15 lej/kg áron fizettek, ő pedig igazolta, hogy szabad felvásárlás alapján vették az árut a baróti piacon. Nem egy esetben nem tudtam a saját garázsomba beállni, mert a sötétben hozott szajrét Agache úr pontosan akkor rakatta le vagy át az illető személyek járműveiről. Mohósága nemcsak a zöldségek terén, hanem az építkezésben is jelentkezett. Épületanyagot, fát, cementet, téglát stb. nagyon sok esetben szállíttatott saját részére Kézdivásárhelyre, és sok esetben Bákó megyébe, a szülőfalujába (Podul Turculuiba). Itt főleg a fuvarozó (UMTF) helyi vállalat kocsiját, de a helyi szállító cég (IJTL) járműveit is igénybe vette. Ideköltözködése során csak egy pár bútordarabbal jelentkezett, de nemsokára Ilona felesége már faragott bútorral és más konyhafelszereléssel dicsekedett. A bútorok árát ő szabta meg az asztalos műhelyekben, a faragott bútort pedig úgy hallottam, hogy a mai napig sem fizette ki annak a vargyasinak, akiknek a munka ellenében deszkát ígért. Mindezek után elképzelhető, hogy ez a "földig becsületes" ember milyen hatalmas erdőkkel és fafeldolgozó üzemmel rendelkezett, hogy ennyi mindenre futotta neki. nem beszélve azokról a szállítmányokról, amelyekről az ágostonfalvi gattertől szállítottak el, és amelynek egy részét Garcea Gheorghe ágostonfalvi lakos tartott nyilván, és tudomásom szerint értesítette is a brassói katonai ügyészséget.

Egy adott pillanatban felháborodva tett szemrehányást a helyi villamossági kirendeltségnél, mivel villanyszámlája meghaladta — szerinte — azt az összeget, amit ő kifizethet, mivel nagy családdal rendelkezik, és azt kérte, hogy vizsgálják meg a villanyóráját, mivel biztosan nem jól számláz, de azt nem mondta, hogy a disznópajtájában a malacait egy improvizált hatalmas rezsó melegíti éjjel-nappal, mert ugye egy ilyen szerény fizetésű nagycsaládos, törvényismerő alkalmazottnak könnyű 10-12 disznót tartani, amikor az élelem nem csak a család, hanem az állatok részére is hatalmas gondot jelentett. Igaz, nem neki, mert neki jutott a hintőből eladásra is, amit felajánlott egy kártyaparti alkalmával Hegyi Ibolyának. A hintő Man Ciprian ortodox pap házánál volt elraktározva. A tejfeldolgozó vállalat furgonja naponta hozta a tejet és a savót, hogy az Agache-malacok és disznók ne sinlődjenek, de főleg ne tehessenek szemrehányást a diktatúra számlájára.

Agache viselt dolgairól azok a nők is panaszt tehetnének, akiket sok esetben akaratuk ellenére zaklatott telefonon vagy berendelt a milíciára s akik lassan beletörődtek abba is, hogy más helyeken is jelentkezzenek bizonyos "fehér éjszakákra", amelyekre rendszeresen más, magasabb rangú rendőrtisztek és szekusok is részt vettek. Egy ilyen esetnek voltam fültanúja, amikor Agache parancsnoki minőségében felhívott egy nőt telefonon, és közölte vele, hogy aznap este "fehér éjszakája" lesz. Történt mindez 1988. március 21-én, amikor a milíciára hívatott Crăciun főhadnagy és Lupşa őrmester valami szolgálati ügy tisztázására, amelyet soha nem volt alkalmam tisztázni, mivel értelmű kérdést soha nem intéztek hozzám. Azonban érdekelte őket, és főleg Agachét, Amerikában élő testvéreim, de ezek is csak 23-án, mivel 21-én délután 16 órától éjjel 1 óráig majdnem semmit nem beszélgettek. Egy idős alezredes jött be néha abba a szobába, amelyik fűtetlen volt, és aki nagyon szűkre szabott "baráti" csevegést folytatott velem, miközben Kentet vagy BT-t szívott, a szivar mindvégig a szájában volt. Éjjel 1 órakor bejött a szobába M. őrnagy, és azt mondta, hogy megyünk Sepsiszentgyörgyre. Nem szóltam semmit, egy szót sem, mivel tudtam azt, hogy törvénytelen eljárásnak vagyok alávetve, s vártam, mi fog történni. A megyei milíciára érkezve engem Crăciun főhadnagy átadott a szolgálatos tisztnek, aki a forgalmi osztályon teljesített szolgálatot, s neki azt a parancsot adta, hogy reggelig vigyázzon rám. A szolgálati szobában jó meleg volt, de ő engem felkísért a gyűlésterembe, ahol nem volt fűtés, és azt mondta nekem, hogy próbáljak meg pihenni, de ez képtelenség volt, mert teljes testemben átfázva reszkettem a hidegtől. Ekkor fél három volt. Reggel fél nyolckor jött értem Crăciun. Ekkor már egy kicsit fel voltam háborodva, és azt kérdeztem tőle, hogy mi az a törvénytelenség, amit elkövettem, amire ő azt mondta, hogy megyünk vissza Barótra. Úgy is történt, már kilenc óra után a baróti milícián voltunk. Egy kis idő múlva pedig összeállt a csapat, melynek társaságában a lakásomra kísértek kijelentvén, hogy — ha beleegyezek — házkutatást tartanak. Azt kérdezte, mit keresnek? A válasz az volt, hogy aranyat és valutát. Én erre elnevettem magam, de arra is számítottam, hogy mindez csak trükk, s nekem lesz igazam. Feleségemet az ágyban találtuk. Ő egész éjszaka nem aludt a történtek miatt, és csak reggel fele szenderedett el. Miután felöltözött, nem engedték, hogy szót váltsunk. Măgureanu és Lupşa kíséretében elvitték a fülei erdőbe és csak este 22 órakor találkoztunk ismét a milícián. Miután a feleségemet elvitték, behívtak két szomszédot, Ferencz Józsefet és Lázár Károlyt és hozzáfogtak keresgélni. Feldúltak minden szekrényt, fiókot, mindent szétszórtak. Én egy jó darabig figyeltem mit tesznek és nem szóltam egy szót sem. Pascariu egyre köpködte a szájából a napraforgómag héját és mindent széthányt holmira rálépett. Megunva ezt tovább nézni, kijöttem a konyhába és a kimerültségtől elszenderedtem és csak akkor ébredtem fel, amikor a fiam hazaérkezett és megkérdezte tőlem, hogy mi történt? Fiam, nem tudom, aranyat keresnek — volt a válaszom, mire Pescariu nem engedte meg, hogy tovább beszéljünk. Este 20 óra körül fejezték be a házkutatást, de közben hol az egyik, hol a másik elment, gondolom enni. Sose hagyták a házat úgy, hogy legalább hárman ne képviseljék a társadalom védőbástyáit. A házkutatás alkalmával négy füzetet vettek el, amikben a feleségem különböző feljegyzései és megjegyzései voltak leírva, ezeken kívül oda írta fel a kiadásokat és egyéb feljegyzéseket. A fiam régi pénz és éremgyűjteményét is elkobozták. Voltak közöttük jelenleg is forgalomba lévő pénzérmek, amiket a rokonságtól kapott ajándékba gyűjteménye gazdagítására. Ezeket, valamit készpénzt és három csomag kávét, amit a lakásban találtak jegyzőkönyv alapján magukkal vitték. 26-án este a gyűjtemény kivételével elismervény ellenében visszaadták a magukkal vitt tárgyakat. A karikagyűrűket és ezüstgyűrőinket, a feleségem fülbevalóit és nyakláncát egy későbbi időpontban Crăciun főhadnagy személyesen adta vissza. Említésre méltó, hogy semmilyen néven-nevezhető leltárt nem készítettek, így törvénytelen akciójuk fedezésére semmi néven nevezendő reális alap nem szolgált, mivel leltározás és felértékelés nélkül nem létezik törvényes alap arra, hogy rámondhassák, ennyi és ennyi értéket találtak. Azt is meg kell említenem, hogy 27-én reggel Agache először és utoljára megjelent a házunkban, s miután lebecsmérelt mindent sajnálatát fejezte ki afelől, hogy nem hitte volna, hogy csak ilyen ócskaságokkal rendelkezem annak ellenére, hogy két estvérem Amerikában él. Tudomásomra hozta, hogy megyünk Régen mellé Felfaluba, ezért vegyem magamhoz az ottani ház kulcsait. Bementünk a milíciára és vártunk egy darabig amíg Sepsiszentgyörgyről megérkezett három egyén, később tudtam meg, hogy az egyik Banu hadnagy volt, a másik kettő pedig a tervező és városrendészeti hivataltól volt. Felfaluba érkezésünk után Agache lehangoltnak látszott. A két szakember a ház építési évéről és általában az építkezésről érdeklődött. Ezalatt Agache és Banu hadnagy tárgyaltak, majd kijelentették, hogy nincs filmjük, de én szerezzek filmet, mert le akarják fényképezni a házat. Mondtam, én ismerem a várost, menjünk Régenbe és próbáljunk filmet szerezni. Végül is az egyik fényképésztől szereztek filmet, mivel az üzletekben nem lehetett kapni. Nem vettem észre, hogy a filmet kicserélte volna a gépből. Nem szóltam semmit. A felmérés után Agache azt óhajtotta, hogy menjünk Marosvásárhelyre, mert ott, szavak szerint, Agache találkozni akart egy tiszttel, aki előbb Sepsiszentgyörgyön dolgozott, s onnan került Vásárhelyre, s vele akart találkozni az őrnagy. Utcai telefonfülkéből Agache többször telefonált valakinek, de jobb neveltségem távol tartott attól, hogy hallgatózzak vagy kíváncsiskodjak. Minden üzlet érdekelte, s mint aki időmilliomos úgy vesztegette az időt, hiszen tudta, hogy úgysem szólhatunk ellene. Banu említette, hogy neki megvan szabva a kiszállási ideje, amire Agache határozottan azt mondta: "las că-ţi fac o altă delegaţie pentru a nu pierde" (készíttek egy másik kiszállási delegációt, hogy ne veszítsél). Négy óra körül egy villamossági üzletben kezdett el kötekedni az üzlet vezetővel, akitől színes televíziók és magnók felől érdeklődött. Utána bementünk  egy vendéglőbe ebédelni. Ez alatt az idő alatt is próbált telefonálni, majd hazafelé indultunk. Este 21 órára érkeztünk Barótra, ahol a sepsiszentgyörgyeiket egy duba várta, ezért Agache azt mondta, hogy jegyzőkönyvet kellene írni, de, mivel későre jár az idő, s a kocsi várja a többieket, mi írjuk azt alá, s ő majd megírja később a jegyzőkönyvet. Azt hiszem életemben először voltam olyan hülye, hogy egy ilyen embernek egy percig is hittem. De nem én voltam az első. Egy pár napig csend volt, nem zaklatott senki, figyelmen kívül hagyva azt a hihetetlen és elképesztő kijelentést, amit vállalatunk igazgatója egyik igazgatói tanácsülésen kijelentett, éspedig azt, hogy "Simon a műhelyben két karátos aranyat önt, s ebből gazdagodott meg". Utána más híreszteléseket is hallottam, amiket Agache és emberei hintettek el velem kapcsolatosan, többek között azt, hogy régeni házunk tiszta fehér márványból van, a kilincsek és az zárak pedig aranyból vannak. Úgy látszik, Agache már tudott a bukaresti Primăverii palotában levő tárgyakról, hiszen tudta, hogy ilyesmi is létezik. Persze, ezeket és hasonlókat azért terjesztett rólam, hogy én és a családom a lakosság és főleg a munkások szemében bűnbaknak tűnhessek. Kb. két hét múlva jelentkeztek a bizonyos jó forrásból érkező hírek, melyek szerint Agache egy nagyon jó ember, csak tudni kell megkörnyékezni, s akkor ő elintéz mindent. Hát én nem voltam kíváncsi sem a tehetségére, sem a jó szándékára! Ezután jelentette ki, hogy "Simon este o nucă grea", hat hétre rá megnyitották az 1/1988-as számot viselő dossziét és a 18-as törvény alapján gazdasági ellenőrzés alá tettek.  Minden ment a maga kerékvágásában, mindaddig míg tudomásunkra jutott, hogy már több mint hatszor mentünk potyára a tárgyalásokra, mert a gazdasági felmérést, amit a marosvásárhelyi törvényszék a tervező irodán keresztül elvégeztetett még nem érkezett meg Sepsiszentgyörgyre. A kezük odáig is elért és utolsó alkalommal, amikor a bíróság kérésére megérkezett a másolat, az eredeti példányt Docan Gheorghe őrnagy (ma alezredes9 a bíró asztalára tette, s akkor nem tudta, hogy is került az irat hozzá. Ma lehet, hogy tudná, ha valaki úgy tenné fel neki és társainak a kérdést! Ezzel az ügyet lezárták, de természetesen még lenne elég mesélnivaló mindarról, ami velünk a hat hónap alatt akkor elműveltek. Docan úr sem tartotta be a szavát, hiszen azt mondta a folyósón a bíróságon a fülem hallattára, hogy "daca omul ăsta va câştiga, atunci eu ma dezbrac de uniformă şi o ard" (ha ez az ember megnyeri a pert, akkor én leveszem az egyenruhámat és elégetem).  Lehet, hogy emlékező képessége rossz, de az is lehet, hogy akaratereje nem volt, s ez elég baj ilyen fontos beosztású és főleg a törvényt tisztelő személyek esetében. A törvényszék minden vád alól felmentett, s ezzel az ügy itt lezárult, de nem Baróton, ahol Agache és pimasz legénysége tovább akadékoskodott. Történt pedig, hogy szeptember 2-án az utolsó tárgyaláson tudomásunkra hozták, hogy nem találtak vétkesnek, s ezt a döntést Agache is megtudta. 3-án a feleségemmel Régenbe utaztunk, ahonnan csak vasárnap este tértünk haza, s másnap reggel szolgálati ügyben Szalontára mentem Varga Istvánnal, ahonnan 8-án esete érkeztem haza. Ez alatt az idő alatt Agache utasítására Lupşa őrmester a "mindentudó", kétszer alkalmazott ellenem fiktív okból büntetést, s ezeket a papírokat szeptember 7-én juttatták el a feleségemhez. A boríték a következőket tartalmazta: Citaţie nr. 112/1988.09.02, Proces verbal seria P nr. 493135/1988.09.02. és Proces verbal seria P nr. 493136 1.09.1988, a borítékon R 145. szám szerepelt és az 1988. szeptember 5-i pecsét. A pimaszság az volt, ami később derült ki, hogy a szeptember 2-án kitöltött meghívót, hogy jelentkezzem 2-án a milícián csak 5-én postázták. A két büntető jegyzőkönyv szerint 1500 és 600 lejjel büntettek meg. Mindeszek világosan tanúsítják, azt a megtéveszthetetlen gazemberséget, amit ezek a milicisták alkalmaztak. Ezeket a tetteket nemcsak szolgálati visszaélésnek, hanem rosszhiszeműségnek is el lehet könyvelni. Ugyanabban az időszakban, amíg én kiküldetésben voltam szeptember 5-én a fiamtól elvették a kocsi talonját azzal az indokkal, hogy 2mi se pare că are joc volanul" (úgy tűnik nekem, hogy kotyog a kormány) és mindezt egy olyan milicista tette, akinek még hajtási engedélye sem volt. Szeptember 9-én a brassói katonai ügyészséges, másnap pedig a törvényszéken kértem elégtételt. Másnap Lupşa azt kérdezte Agachétől: "sefule, acum ce facem?" (főnök, mit fogunk tenni?), mivel hívatták a katonai ügyészségre. Agache válasza az volt, hogy "las-că ne descurcăm noi" (kibogozzuk valahogy). A kocsi leellenőrzése után igazolták annak tökéletes műszaki állapotát, távollétem és tanúim tökéletes alibit szolgáltak ártatlanságomra, amiért a törvényszék megsemmisítette a büntető jegyzőkönyveket és felmentett a büntetések kifizetése alól. Igaz, hogy egyes buzgó személyek és számomra "felejthetetlenek" a levonást a fizetésemből már idő előtt alkalmazni akarták, amit komoly küzdelem után sikerült megakadályoznom. Így teltek napjaim, hogy ne legyenek unalmasak.

Mindezek után Agachénak és barátainak még kitelt idejükből és akaraterejükből arra is, hogy friss tejet ihassanak, Olyan ember tehenét is megfejette, aki nem is volt odahaza, a mezőn volt, de a szomszédja kénytelen volt fejni, mivel a milicisták nem ismerték a lehetetlent. Lehet, hogy most már az általános műveltség valamit változott, s most ha megkérdezi az egyik rendőr a másiktól, hogy "mai Vasile, tu şti ungureşte  ce-i aia irha", nem azt a választ kapja, mint 1988-ban nálam, vagyis azt, hogy "este un fel de biberou", hanem tudná, hogy bunda.

Én úgy érzem, hogy csak akkor lesz rend, ha mindazt ami törvénytelen és hamis bátran és félelem nélkül feltárjuk, a vétkeseket pedig felelősségre vonják és a közintézményekből minél hamarabb kizárják. A magyar becsület megkívánja azt, hogy minden sértett fél bátran kimondhassa az igazat, "mert tolvajok közt cinkos aki néma" tartja a régi, d de bölcs közmondás.


Simon Irén, locuitor din Baraolt, declaraţie dată pe data de 10 ianuarie 1992.

Simon Irén vagyok, hatvanéves öregasszony - "baba scârboasă" - Agache Aurel szerint. Ezt a nyilatkozatot írtam, hogy lássák, mi az igazság. Amit velünk tettek, soha nem felejtjük. Agache volt milicista őrnagy 1988-ban, mint Barót város milíciaparancsnoka, gyalázatos módon meghurcoltatta személyemet, férjemet (Simon Józsefet) és fiamat (Simon Attilát). Olvastam a Háromszék 307-es számában (1991. február 8.) Agache Ilona, a kézdivásárhelyi volt milicista őrnagy özvegyének panaszos vallomását. Nagyon felkavart! Be nem gyógyult sebeimet szaggatta fel, amik most újra fájnak, véreznek. Jobb lett volna, ha nem szólal meg az özvegy, mert nagyon sok megkínzott, megalázott, ártatlan embernek kavarta fel a látszólag lecsillapodott lelkiállapotát. A néhai Agache Aurel milicista őrnagy nekem és családomnak nagyon sok bánatot, keserűséget okozott: 1988 márciusában férjemet, fiamat és engem meghurcoltatott. Férjemet és fiamat március 21-én letartóztatták a legényei. E nap éjjelén férjemet elvitette Sepsiszentgyörgyre. A fiamat este tízkor hazaengedték. Másnap, március 22-én törvénytelen házkutatást végeztek a lakásunkon. A házkutatás megkezdése előtt elvették két jegygyűrűmet (egy arany meg egy ezüst) és egy pár fülbevalómat, azután beültettek a milícia 287-es rendszámú Daciájába - egy őrnagy, egy helyi őrmester, egy gumibot és egy elég vastag bőr-nadrágszíj kíséretében, mondván, hogy felvisznek a fülei erdőbe, és ott agyonvernek - ha nem adom elő a rengeteg aranyat! Beszéltek kilóról, vederről vagy egy halmos tárcáról. Mondtam, az egész megyének nincs egy vedernyi aranya, nemhogy nekem. Aztán elindult a kocsi, és tényleg felvittek az erdőbe, körülbelül harminc kilométert mentünk Baróttól. Útközben Agache segédeszköze, Lupşa őrizett, bökte mindegyre az oldalamat az öklével, megölünk, ez - Agachéról volt szó - nem viccel, ez komoly ember... Néztem, hogy a botot vagy a szíjat veszik-e elő. Háromszor is megütöttek... De vajon miért, milyen céllal? - teheti fel a kérdést bárki. Hát azért, mert Agache őrnagy zsarolni akart, s arra gondolt, hogy hamar feladjuk és kérjük a kiegyezést. Mindenkit zsarolt, akit csak tudott. Ilyen céllal állította össze a dossziénkat is. Az arany-ügy abban az időben egy jól bevált trükkje volt a milíciának, ezzel rontottak be házkutatni a legtöbb helyre, mert ügyészségi jóváhagyásuk nem volt a mi esetünkben sem. Az őrnagynak emellett különös szenvedélye volt az arany, az ékszer gyűjtése, vadult meg az aranyért, és, amikor valakitől elkobozta, nem nagyon igyekezett jegyzőkönyvbe foglalni, így az egyénnek nem volt, amivel bizonyítsa, hogy elvették. Itt Baróton úgy becézték, hogy "Aranyember"

"1970-ben kerültem Kézdivásárhelyre, amikor férjhez mentem Agache Aurelhez, s ott laktam 1989. december 22-ig." (Részlet Agache Ilona nyilatkozatából, Gazeta de Transilvania, 1991. február 5.)

Aki olvasta Agache Ilona nyilatkozatát, felteheti a kérdést, hogy miként került az őrnagy Barótra, és rendezhetett nálam házkutatást? Agache Ilona vallomásának már az első bekezdése is hamis! Azt mondja, hogy '70-ben került Kézdire (...) s ott élt 1989 decemberéig, amikor férjét barbár módon meggyilkolták. Nem, kérem! Agache őrnagyot 1986-ban, Kézdiről elhelyezték Barótra - nem tudom, kitüntetésből avagy büntetésből? - és itt élt családjával együtt 1989 tavaszáig, amikor itt is betelt a pohár, annyira, hogy ki is loccsant: a baróti lakosok megsokallták a sok kínzást, verést, zsarolást és jelentették a brassói katonai ügyészségen, ahol kivizsgáló tárgyalások voltak, és elég enyhe büntetést szabtak rá: visszahelyezték Kézdivásárhelyre, méghozzá elég magas beosztásba.

Most szeretnék határozott választ adni az Agache Ilona feltett kérdésére - vagyis arra, hogy mit gondol, miért ölték meg a férjét?

Hát nem azért ölték meg, mert román volt! Nem is azért ölték meg, mert milicista volt! Hanem azért, mert egy emberi mivoltából kivetkőzött szadista zsaroló volt. Nagyon sok milicistát nem bántottak. A legtöbbet.

Hogy példát hozzak: miután Agachét visszahelyezték Kézdire, egy Mihnea nevű parancsnokot kapott a baróti milícia. Ő is román volt. Itt érték az 1989 decemberi események, de senki nem bántotta. Jó ember volt. Szerette és tisztelte Barót népe. Ő tiltotta be a verést itt nálunk, még a ceuşista rendszerben. December után még jó ideig itt volt, aztán hazament a szülővárosába, nagyon öreg szüleire hivatkozva. Kértük, hogy maradjon. Elment...

Most visszatérve a házkutatásra, amit Agache Aurel őrnagy rendezett a lakásunkban (...) A házkutatás szabálytalan és törvénytelen volt. Először is: nem volt ügyészségi jóváhagyás, másodszor: engem a házkutatás megkezdése előtt megfogtak, betettek a rendőrségi kocsiba, elvittek az erdőbe, így tehát nem lehettem jelen a házkutatáson, és a jegyzőkönyv végén sem tehettem meg az észrevételeimet, hogy milyen kárt okoztak, satöbbi (...) Ez március 22-én volt. Mindent kihánytak, darabonként a földre, a szekrényekből, a fiókokból, és rajta tapostak, sőt, az őrmesterlegények végig tökmagozták és köpték a héjat a földön heverő ruhákra. Így mondta el a fiam és a férjem, aki ott volt.

Engem az erdőből visszavittek, de nem a lakásunkba, ahol folyt a házkutatás, hanem a milíciára, ahol nagyon keserves órákat töltöttem. Egy-egy óra a jéghideg szobában, utána húsz fokon egy-egy félóra vallatás, nyilatkozatírás a meleg teremben, ahol ők ültek. Egy életre kiható betegséget kaptam (...) Nagyon brutálisan bántak velem, szidalmaztak, mert nem írtam a nyilatkozatokba azt, amit ők akartak, hanem az igazságot. Este tízig tartott ez a pokol, és akkor hazaengedtek. De következetesen hat napig minden nap reggel nyolckor kellett jelentkeznünk a férjemmel együtt és este tízig, fél tizenegyig gyötörtek. Hideg szoba, vallatás, molesztálás. Ekkor már az őrnagy és a legényei személyesen foglalkoztak velem is. Fenyegettek, hogy ne mondjam el senkinek, hogy mi történt március 21-én, 22-én, 23-án, 24-én, 25-én...

Ekkor - pénteken nyolckor - megjelent Agache parancsnok a lakásunkon. Addig soha nem volt ott. Egy megyeivel jött. Minden bejelentés nélkül ment a szobákba, végignézett mindent. Még minden a földön volt, összetaposva, csak körülbelül két hét múlva kezdtem el helyre rakosgatni, akkor is térden csúszva, mert beteg voltam. Amikor jól körülnézett, azt mondta: nem is tudtam, hogy ilyen ócskaságok vannak a házadban - "ai nişte vechituri, nu altceva" -, annak ellenére, hogy testvéreid az USA-ban élnek, azt hittem, gazdagabb vagy. Ezután a férjemet magával vitte a milíciára, és egy megyei milicista tiszttel elmentek a szülőfalumba, Felfaluba (Suşeni), Régen mellett, Maros megyébe, ahol 1975-ben házat építettünk az apámtól örökölt házhelyre (...) Amikor visszatértek, elhíresztelte itt, Baróton, hogy olyan házunk van, ahol belül tiszta hófehér márványlépcső és minden, s ajtók kilincsei aranyból vannak (...) Elrémültem. Egy őrnagy így hazudjék! Ezután dossziét készített a 18-as alapján és vagyonellenőrzésre terjesztett fel a bíróságra.

Megkezdődött a kálvária második felvonása. Áprilistől októberig tartott a kivizsgálás. A Maros megyei civil szakértő irodától szakembert kértünk, értékeljék fel ők is a házat. De a bizonylat onnan nem érkezett meg (...) és mi minden hét péntekjén, összesen 27-szer mentünk be Sepsiszentgyörgyre a bíróságra. A törvénybíró már dühös volt, hogy nem érkezik meg a papír, átiratokat küldtek Marosra, ahonnan mindig az a válasz jött, hogy még májusban elküldték. Később tudtuk meg mi történt. Agache elment Marosvásárhelyre, elvette az iratot, s nem adta elé (...) Egy ismerősöm azt ajánlotta, - még az elején -, hogy adjak Agachénak tíz kiló kávét, ez a kvóta, és akkor ejti a dossziét. (...) Még sokaknál csinált ő házkutatást, de aztán kiegyezett, és nem adta őket a bíróságra. Ezt olyanokkal tette, ahová csak maga és az egyik legénye mentek házkutatni, a saját szakállukra, és nem voltak ott a megyeiek. Baróton több családnál végzett ilyen törvénytelen zsaroló házkutatást. Egyeseket agyongyötört, megkínzott, megveretett, másokkal kiegyezett 30-40 ezer lejben vagy egy autóban, egy motorkerékpárba.

Egy kegyetlen, agresszív, szadista ember volt, aki élvezte, ha kínozhatta az embereket. Nagyon sok polgárt megveretett, de néha maga is részt vett az ilyen akciókban. Nem tett különbséget öreg, fiatal, józan vagy részeg között, sőt még terhes nőt is megveretett (egy köpecit például). A verőszoba a fronton volt, utcára nyílt az ablaka. Késő este vagy éjszaka kihallatszott az utcára a lelket és ideget tépő fájdalmas ordítás. Egyszer meghallgattam kint a fal mellett állva. Egy csőhöz kötöttek egy polgárt, s Agache legényei úgy verték. Én is voltam abban a szobában, itt vallattak és azt kérdezte Agache és Lupşa, hogy látom azt a csövet? Mondták: oda kötnek és úgy megvernek, ha nem beszélek. Agache démoni röhögéssel és valóságos extázisba esve biztatta a verőlegényeit: Hai, Vasile!... Hai, Victore, hai, Gyuri. Ha valamelyik legénye elfáradt vagy tudatosan nem akart többet ütni, akkor ő húzott rá. Abból a szobából vért, hányást, vizeletet és néha ürüléket is mostak fel (egy legénye mondta ezt el). A szomszédunk fiát részegen bevitték, megverték és úgy kilökték, a cipőjét sohasem adták vissza, mezítláb jött haza. Általában az emberek talpát verték és derékon alul a testet. Beszélték, hogy külön speciális gumibotokat rendeltek a standardtól eltérőt itt, a gumigyárban, olyant, amelyikben sokkal több fémszál volt, mint a megengedettben.

Nagyon vadászta a fiamat. Ha ment az utcán galléron ragadták a legényei, főleg Lupşa és húzták, rángatták be a milíciára. Már az utcán sem mert járkálni, munkaidő után mindig a lakásban tartózkodott. Észrevették, hogy fél és éltek ezzel a gyenge oldalával. Útlevélkérését minden alkalommal elutasították. aztán az 1989-es események után újra kérvényezett, megkapta az útlevelet és úgy elment, hogy azóta sem jött vissza többé.

Agache zsarolási területei közé tartoztak a vendéglők. Ott a pincérek zsebeiből a borravalót elvette, azután bekísérte őket a milíciára, ahol meg is büntette. Volt köztük olyan is, amelyik panaszt emelt ellene a bíróságon, de a legtöbb félt tőle. Ha például 250 lejre büntetett valakit, akkor csak 25 lejre adott nyugtát.

A legkedveltebb területe a piac volt. Heti vásárnapokon és nyáron mindennap a piacot fésülte két legényétől közrefogva és majdnem mindig kilencven százalékukat az eladóknak megbüntette. Ezután azt mondta az eladónak: menj, látogasd meg a doamnát (az Ilonát), tudod, hol lakom? itt fenn az emeleten. Ez azt jelentette, hogy fel kellett vinni a lakására a legszebb gyümölcsből és zöldségből. Itt lakott közvetlen a piac mellett. Én is itt lakom, az udvarom határos azzal az udvarral, ahol ő lakott a családjával. Sok mindent láttam, zsarolást, lopást, amiken az elején megbotránkoztam, de később tudatosan figyeltem a kihágásait és feljegyeztem azokat.

Már nem féltem tőle, s a többitől sem - megedződtem.

Olyan sok zöldséget és gyümölcsöt zsarolt a piacról, hogy a hét tagú családjával egy hét alatt nem tudták elhasználni, megromlott, elrothadt és ezért a gyermekektől leküldték a kukába, de milyen a gyermek, leürítették közvetlenül a mi garázsunk mellé, ott bűzlött napokig és végül én takarítottam el. Kénytelen voltam erre, a bűz miatt.

Esténként sötétedéskor jöttek a teherkocsik, utánfutók mezőgazdasági termékekkel, burgonyával és gabonafélékkel. És szalmát is hoztak felbálázva, mert 5-6 disznót és malacozó kocát is tartott, de a más munkája után. A burgonyát például berakták a garázsába és hétvégén, amikor a regáti zöldségárusok eladták a termékeiket, a garázsból felrakatta a burgonyát, amit elvittek Munténiába és ott eladtak. A tűzifát is így hozatta, fenyítéssel, de nemcsak a tűzifát, hanem az épületfát is rengeteget. Ágostonfalván kivágatta a cserefát és fenyőt foszninak. Házat akart építeni egyik fiának Baróton. Azt mondta az egyik szomszédomnak, hogy "jó Baróton, mert sok a gazdag ember és a szép fiatal tizenéves lány, ha, ha, ha és egy ízléstelen röhögéssel fejezte be a mondanivalóját. Állandóan kereste az olyan házat magának, amelyiknek a gazdái külföldre mentek. Volt is egy ilyen, de a rokonság közbelépett. Itt a piac mellett van egy üres kert, néhai Páll Gézánéé volt, azt is el akarta venni. Tudatta is Páll nénivel a dolgot, de az nem adta el, amire azt mondta, hogy elkoboztatja. Nem sikerült ez neki, mert a néni nevelt lánya közbelépett. A sok cserefa fosznit vágatta, el is vitette traktorral Ágostonfalváról, de nem tudjuk hová, de tudja ezt pontosan a brassói katonai ügyészség, mert oda is jelentették. Gazságait, tolvajlásait még sokan jelentették az ügyészségen, volt is házkutatás nála, de a közvetlen szomszédai csak annyit láttak, hogy sok arany ékszert kaptak. (Feltételezték, hogy a Bedő Béla ékszerei, aki gyanús körülmények között halt meg, felakasztva találták az erdőn, de előbb agyon volt verve.) Az ügyészségi szerveknek azt mondta, hogy megőrzés végett tartotta a lakásán az ékszereket. A kivizsgálásnak az lett az eredménye, hogy büntetésből visszahelyezték Kézdivásárhelyre. Ez a hír mindenkit nagyon "letört".

Mi barótiak, ezt megtudván, már nem féltünk tőle, de annál inkább féltek a kézdivásárhelyiek. Azt mondta valaki, hogy ne fáradozzunk panaszt tenni ellene, mert egy hatalmas oszlop áll a háta mögött Bukarestben, valami Moga nevű elvtárs, aki ágostonfalvi és nagy "fejes" odafent. Lementem Ágostonfalvára, és az utcán megkérdeztem, egy kb. 70-72 éves öregasszonyt, hogy hol lakik Moga úr? Azt felelte, hogy a háza itt van, meg is mutatta, de nem lakja senki, "domnu" Moga Bukarestben él, és csak időnként jön haza, s ilyenkor nagy dáridót csapnak. Mondta, ezeken vesz részt a baróti "comandant" (parancsnok), Agache is a legényeivel. Étel, italt és szép, fiatal lányokat hoznak és reggelig tart a buli. Ennél tovább nem jutottam az információgyűjtéssel. Kérdeztem az öregasszonytól, hogy micsoda a "domnu" Moga a fővárosban, amire ő azt mondta, hogy "mare, mare şef" (nagy, nagy főnök). Valamivel később jugoszláviai ismerőseink áthozták nekünk Pacepa tábornok Vörös horizontok című könyvét és abban olvastam, hogy a diktátornak és feleségének a Primăverii palotában lévő házimozi termükben Moga elvtárs vetítette a pornófilmeket. Gondolatban azonosítottam a két Mogát, de nem a név alapján, hanem a pornó és a szex alapján.

Agache az állami gazdaságokat és téeszeket is látogatta. Úgymond ellenőrzés végett. Az állami gazdaságok munkásainál házkutatásokat is tartott és egy zsák árpáért vagy két véka kombinált takarmányért bezáratta az embereket. Ő viszont, amikor visszaköltözött Kézdivásárhelyre elvitt Barótról tizennyolc zsák gabonát és hintőt, valamint 24 bála szalmát. Ez nem az erkélyen termett, ezért mások is izzadtak. Mindent láttam...

Már megkapta az áthelyezésről szóló parancsot, a családját át is költöztette, de ő három hónapig még nem mozdult innen, habár megjött az új parancsnok, Mihnea őrnagy. Agache azt mondta neki, hogy még van három család, akiknél házkutatást kell végezzen. Egyet végre is hajtott, de a másik kettő elmaradt, mivel át kellett mennie Kézdire.

Igyekeztem feltárni egy párat az egykori baróti és kézdivásárhelyi milicista tiszt viselt dolgaiból, aljas gaztetteiből, amit elsősorban velem, a családommal és a környezetemben élő jóhiszemű emberekkel szemben elkövetett.

Amit felsoroltam ez idáig az nagyon kevés, száz oldalakat is kitöltene mindaz a sok gazemberség és aljasság, amit Baróton két év alatt végrehajtott. Talán nem is került volna sor e igaz történetek leírására, ha az utóbbi időben egyes "szervezetek" és egyes "urak" nem hangoztatják olyan sokat, hogy "egy becsületes, példás, jó hazafi volt, akit a székelyek galád módon meggyilkoltak, mert román volt". Ez nem más, mint uszító, nacionalista, hamis hang. Én ismételten kijelentem és leírom, hogy nagyon sajnálom azt, hogy ilyen könnyen megúszta, mert mindig úgy képzeltem el, hogy egyszer csak vége lesz a kommunizmusnak és akkor számot kell adnia nekünk, azoknak, akiket megalázott, meggyalázott, gyötört, ütlegelt, zsarolt vagy éppen bántalmazott, illetve anyagi kárt okozott. Vártam azt a pillanatot, amikor eljárást kérhettünk volna ellene a 18-as törvény alapján. Számoljon el ő is a sok elkobzott aranyról, amit zsarolással, kínzással szerzett. Sajnos, nem így történt, mi maradunk a keserű, fájó emlékekkel, amit az idő soha el nem mos, mivel olyan mély nyomokat hagyott bennünk. Maradtunk a szadista kínzásai által okozott betegségekkel (úgy testi, mint lelki betegségekre gondolok) és nagy többségünk komoly anyagi kárral, ami megyei viszonylatban, Barótra, Kézdivásárhelyre és a környező falvakra gondolva több millióra rúg. Szeretném, ha legalább most megtudnák az igazságot Románia állampolgárai, a valós igazat, ha már igazságtételben nem részesülhetünk. Az is sajnálatos, hogy egyes urak, mint Ţurlea és a hozzá hasonlók a Har-Cov-féle jelentésükben is beleszőtték Agache meglincselését, annak ellenére, hogy az eset 1989. december 22-én történt. A lincselés amnesztia alá kellett volna essen. Úgy néz ki, hogy az említette úr és társai vagy azt akarják, hogy mi, állampolgárok kövessük az Agache példáját és csak olyan "becsületesek" legyünk, amilyen ő volt, vagy azt akarják, hogy tényleg feltárjuk az igazságot? Ha példának állítják a nép elé Agachét, akkor minden gazemberből hőst kell csinálni?

Bele-belepillantok az őrnagy özvegyének vallomásaiba, és ilyenszerű segélykiáltásokat olvasok benne: kihez forduljak igazságért, kártérítésért? (...) Azt mondja Agache Ilona, hogy az igazságnak ki kell derülnie. Osztom a véleményét. Én is ezt szeretném. És e vallomásomat is azért írtam, hogy a valódi igazság derüljön ki. Mi, erdővidékiek nem tudjuk, hogy miket művelt Agache Kézdin. Ők pedig nem tudják, miket művelt nálunk, Baróton és környékén, de közösen felszínre hozhatjuk.

Rajtunk kívül még házkutatás volt, amiről én tudok, a molnárnál, Csíki Bélánál, a virágüzletesnél, Szőcs Pirinél. Gál Hajnal, Kolumbán Mózes ... mid tudnának beszélni. Ifjú Mezei Mihály, Misu, akinek a lábát verték tönkre, s a cipőjét vették el ... Aztán ott volt Bedő Béla, aki gyanús körülmények között halt meg. Volt vagy négy halálos eset, amelyről azt beszélik, hogy köze volt Agachénak ... Hát ilyen egyenes ember volt Agache őrnagy ...

Amit leírtam igaz, megtörtént velem, a családommal és polgártársaimmal. Őszintén, nyíltan tárom mindenki elé, nem félek senkitől, semmitől, csak egyedül  jó Istentől. Amit leírtam, azért vállalom a felelősséget és bármikor kész vagyok szóban vagy írásban is a nyilvánosság elé tárni, talán még részletesebben is, ha kívánják.


Bedő Róza locuitor din Baraolt, declaraţie dată pe data de 14 ianuarie 1992.

Néhai Bedő Béla ügyvéd felesége vagyok, születtem Baróton 1945. április 9-én. A következő nyilatkozatot adom Agache Aurel, volt baróti milicista főnökkel kapcsolatban:

1988. július 22-én vagyonellenőrzés címen házkutatást rendelt el nálam Lupşa Vasile és Moldovan nevezetű milicistákkal. A két rendőr felforgatta az egész lakást, jegyzőkönyvbe vették a talált dolgokat. Főleg aranyat kerestek. A házkutatás napján férjemet, néhai Bedő Bélát este 21 órakor bevitték a rendőrségre, ahol felváltva ütlegelték, amíg eszméletlen állapotba nem került, azután vízzel locsolták az udvaron, amíg magához nem tért. Erre szemtanú Nicolae Ianca fodrásznő, aki a rendőrség közvetlen közelében dolgozott. Mivel idehaza aranyat nem találtak, a férjemet tovább kínozták. Én másfél évig nem éltem együtt a férjemmel, de akkor este, amikor a házkutatást tartották és nagyon megverték, idejött hozzám, és azt mondta: holnap megtudod a dolgokat, be fognak zárni. Nekem nem volt itthon semmi aranyam, mert a férjem a fülbevalókat, a karikagyűrűket és egyéb ékszereket, mindent elvitt tőlem. Attól eltekintve, hogy nekem nem volt semmi aranyam, a férjem mindent odaadott, ami nála volt, amit megkaptak. Azután jött a többi baj a másik után. 1988. július 23-án reggel a férjemet kivitték a Hagymástetőre (Vargyas) egy menedékházba, ahol jól megverték és Agache parancsára Lupşa Vasile és társai felakasztották. 11 órakor jelentették a halálát. Ugyanaznap reggel már 9 órakor Creţu doktor, a boncolóorvos, már ki volt hozva Sepsiszentgyörgyről, amikor a halálesetet csak 11 órakor jelentették. A boncoláson egyetlen hozzátartozó sem volt jelen, csak Agache Aurel és dr. Creţu Adrian orvos. Annyira meg volt verve, hogy mindene ki volt hasadva, a talpán mind fekete csíkok voltak. Amire élő tanú Kobrizsa Róza, aki a boncolás után megfürösztötte és felöltöztette.

Azalatt az idő alatt, amíg Agache Aurel rendőrfőnök volt Baróton én minden nap be voltam hívatva a rendőrségre. Követelte tőlem az arany karkötőt, de, mivel nekem olyasmim nem volt, Agache többször felpofozott.

Volt egy katonaság előtti fiam, akit szintén megvert Agache őrnagy úgy, hogy három napig fel sem tudott kelni az ágyból, de még ma sem tudom, hogy miért verte meg. Agache úr betett a 18-as törvény ellenőrzése alá, és azóta is járom a törvényszéket és fizetek, de az ügy még nincs lezárva. Nekem azóta, vagyis 1991 májusától nincs munkahelyem, mivel felszámolták az üzemet, ahol dolgoztam. Van egy kiskorú gyermekem. Az ő nyugdíjából élünk. Kérem a törvényszéket,hogy ezt az ügyet valamilyen formában zárja le, mivel nincs anyagi lehetőségem tovább járni a törvényt. A mellékelt jegyzőkönyvön szereplő tárgyakat a mai napig nem kaptam vissza. Az említett jegyzőkönyvön, melyet 1988. július 22-én, Bedő Béla személygépkocsijának átkutatásakor (a kutatást Lupşa Vasile és Pascariu Victor altisztek végezték) készítettek, a következő tárgyak szerepelnek: nyolc takarékbetétkönyv 38 560 lej értékben, két csomag cigaretta, egy női karóra, egy "sárga fémből" (metal galben) készült gyűrű, három fülbevaló, két fülbevaló-rész ugyancsak "sárga fémből", különböző feljegyzések és egy kis jegyzettömb, valamint egy tele aragázpalack. (I. I. megjegyzése).

Vallomásom igaz, amit mások is tanúsítanak Barótról. Bármikor kész vagyok szóbelileg is nyilatkozni bármilyen felettesnek.


Veress Miklós locuitor din Vârghiş, declaraţie dată pe data de 06 ianuarie 1992.

Brassóban laktam harminc éven át. 1983-ban nyugdíjba vonultam. A nyolcvanas években annyira elviselhetetlen volt az élet a tömbház falai között, hogy úgy döntöttem, a megtakarított pénzemmel szülőfalumba, Vargyason építek házat és haza költözöm. Idehaza festegettem és éltünk rettegésben, mert jött a falurombolási terv híre. 1989 tavaszán bekopogtatott hozzánk a falu akkori milicistája, Demeter egy bőrkabátos valakivel. Az illető nem mutatkozott be, csak annyit mondott, hogy jöttek egy kicsit szétnézni és belehuppant a fotelbe. A milicista be sem jött az előszobából, pedig hívtam. Az ismeretlen elkezdett érdeklődni afelől, hogy mit festek, még mivel foglalkozom, és közben a szeme úgy járt, mint a gyíké. Fölkelt, kezdett járkálni, még a sarokba is bekukucskált. Nagyon érdeklődött a festmények iránt, hogy csak ezek vannak-e, amelyek a falon láthatók, s közben a tiltott festményeken járkált, amelyek a szőnyegek alá voltak elrejtve. Érdeklődött a házról, mennyibe került. Nem akarta elhinni, hogy csak annyiba került, amennyit én mondtam neki. Ekkor elmagyaráztam neki, hogy a vakolást, a háztetőt, a csempézést, a parkettázást mind-mind én végeztem el, s a bútort is én készítettem el. Erre meg azt mondta, hogy nem jó egyedül dolgozni. Nem tudom, hogy mit akart ezzel mondani.

Később azt kérdezte, hogy miért nincs televíziónk. Én erre azt kérdeztem, hogy minek az. Erre ő azt felelte, hogy lehet fogni Bulgáriát, Jugoszláviát. Érdeklődött a külföldi rokonok felől is, hogy miért nem hozatok onnan festéket, ecsetet, ha itt nincs. Végül kikerültünk az udvarra. Itt tovább faggatott, hogy mi az ott fenn a tetőszerkezet alatt, hol a garázs. Végezetül azt a megjegyzést tette, hogy milyen titokzatos itt minden és azt is mondta, hogy még el fog ide jönni. Miután elment, érdeklődni kezdtem, hogy ki volt az ismeretlen, aki még távozásakor sem mutatkozott be. Pár nap múlva megtudtam, hogy Agache volt. Ettől kezdve rettegésben éltünk. Vártuk, hogy mikor fog ismét meglátogatni. A képeket, amelyekbe beleköthetett volna, elszállítottam a húgomhoz. Féltünk, hogy ismét eljön, de többet aztán nem jött.


Baróti Katalin, locuitor din Târgu Secuiesc, declaraţie dată în martie 1991.

Nem is tudom, hol kezdjem. 1984. április 14-én itt járt az üzletben Agache őrnagy. Leigazolt 3-4 vásárlót, többek között a sógornőmet is, aki két margarint vásárolt. Agache azt állította, hogy a margarin jegyre van, habár akkor még szabadon adtuk. Mire hazaértem, már nálunk volt a pribékjeivel. A férjem nem egyezett bele a házkutatásba. Mondtam neki, hogy tudomásom szerint, az ügyészségtől engedélyre van szüksége a házkutatáshoz. Azt válaszolta, hogy őket ez nem érdekli, és ha nem fogom be a szám, majd ők befogják. Úgy tessék elképzelni, hogy akkor este, fél kilenctől fél kettőig teljesen feltúrták a házamat. A legnagyobb bánatom az volt, hogy miután 11 órakor lefektettem a másfél éves kisfiamat, Agache a dívány tetejét úgy lecsapta a kisgyerekre, hogy az leszakadt. Ilyen kegyetlen alak volt. Mondjak ennél többet? Engem nekiállított az ajtónak, habár eleget mondtam neki, hogy hagyjon békét legalább a gyereknek. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mit keres, azt válaszolta, hogy "metal galbent", ahogy ő nevezte az aranyat, nagy előszeretettel. Mivel más aranytárgyat nem kapott, elvette a karikagyűrűmet és a fülbevalómat, amiről nyugtám is volt, mivel nemrég csináltattam. De ez őt nem érdekelte. A nyugtát is zsebre vágta. Még a kéményünket is kibontották, ott is aranyat kerestek. A beosztottját fel is küldte a kéménybe. Tessék elképzelni, milyen korom maradt utánuk, amikor a kémény öt évig nem volt kipucolva. Mikor elkészült a jegyzőkönyv, semmit sem találtak, mondtam neki, hogy adja vissza a gyűrűmet és a függőimet. Erre megkérdezte, hogy én miről beszélek, tette a hülyét, mint aki semmiről sem tud. Belenyúltam a kabátja felső zsebébe és kivettem az aranytárgyakat. Rá is fizettem, mivel utána naponta zaklatott, három-négyszer is hívatott a milíciára. Olyan eset is volt, hogy még a posta épületéig sem jutottam el, máris mehettem vissza a milíciára. A házkutatáskor kapott nálunk készpénzben hatvanezer lejt, amit szintén elvitt, minden nyugta, elismervény nélkül. Egy lej nélkül hagyott egy négytagú családot. Nem akarta visszaadni. Kénytelen voltam panaszt tenni az akkori milícia parancsnoknál, akinek a közbenjárására visszaadta a pénzt.

Mindig a "híres" hatos számú szobába hívatott. Közben a 18-as számú törvény alapján, vagyonellenőrzést is tartott. 28 alkalommal jártam nála a 6-os szobában, erre nagyon jól emlékszem. 18 tárgyalásom volt, amíg végül lezárták az ügyet. Persze, utána is megjelent minden harmadik-negyedik nap az üzletben, szaglászott, megpróbált zsarolni, mindenbe belekötött. Ştefan hadnagy és Roşoi őrmester szintén sokat zaklattak.

Még most is megvan a papírom, amivel Roşoi, Agache egyik pribékje berendelt 1989. december 17-re a milíciára, szintén a 6-os szobába, amikor meg is akart ütni. Szerencse, hogy közbejött december 22-e, mert lehet, hogy újrakezdődik a cirkusz.

A vallatások alatt, amikor azt kérdezte tőlem, hogy én miből tartom el a családomat, én is megkérdeztem tőle, hogy ő miből tarja el a héttagú családját, hiszen a felesége nem dolgozik. Erre az volt a válasza, hogy ehhez nekem semmi közöm, fogjam be a szám, mert ha nem, ő becsukja. Annyira él bennem a sok zaklatás emléke, hogy sokszor vannak olyan percek, napok, amikor még mindig emlegetem a beosztottjaimnak: vigyázzatok, mert jön Agache!


Barabás Rozália, locuitor din Târgu Secuiesc, declaraţie dată în martie 1991

Agache Aurel, frissen végzett milicista hadnagy 1969-ben került Kézdivásárhelyre. Édesapámnál lakott albérletbe, ott is étkezett. Rövid idő múlva megnősült, elköltözött. Évek múlva, meglepetésszerűen eljött hozzánk. Minket mindvégig úgy tartott számon,mint egy feketéző családot, mivel az én apám dolgos ember volt, aki sokat tett a családjáért. Édesapám Aradról származik, ahol paprikát termesztettünk, amit Kézdivásárhelyen értékesítettünk. Ez már gyanús volt neki. Egy alkalommal bejött a Rózsa vendéglőbe, ahol 15 évig dolgoztam. Körülnézett. Pár nap múlva a megyei gazdasági rendőrség ellenőrizte a vendéglőt. Agache nem volt velük, valószínű, restellte magát előttem. Minden 1985-ben történt. Amíg engem ellenőriztek, addig Agache egy másik csoport élén felhányta a lakásomat. Aranyat keresett. Nem volt semmiféle házkutatási engedélye. Egy alkalommal Aradról itt járt az unokahúgom, aki néhány aranyékszert hozott értékesítés céljából. Agache, honnan, honnan nem, megtudta és kezet is tett a húgomra és az ékszerekre, de azokkal együtt elvitte az én családi ékszereimet is, amiket azóta sem kaptam vissza. Az átvételi jegyzőkönyvbe azt írta, hogy "metal galbent" kobozott el. Annak idején, 1969-ben Agache egy kis bőröndöcskével érkezett Kézdivásárhelyre, még váltóruhája sem volt, de rövid idő alatt kinőtte magát. A felesége azt állítja, hogy december 22-e után nem járt a városban. Ez hazugság, én több alkalommal is láttam Kézdin a decemberi események után.


Incze János, locuitor din Târgu Secuiesc, declaraţie dată în martie 1991.

1983-ban három országban jártunk turistaként. A kirándulásról megmaradt 300 forintom, 34 márkám és 60 koronám, amiért Agache el akart záratni illegális valutabirtoklás címen. Házkutatást tartott, mindent felhányt, minden irat nélkül elkobozta a valutát, s még ráadásul ezer lejre is megbüntetett. Nem is volt házkutatási engedélye. Nálam is aranyat keresett. Sokat zaklatott után is. Sötét alak volt.


Lőte Lajos, locuitor din Târgu Secuiesc, declaraţie dată în martie 1991.

Nálunk 1988. szeptember 15-én, majd rá egy évre tartottak házkutatást. Mindkét alkalommal Agache a pribékjeit küldte hozzánk, ő nem jött velük, a háttérből irányította a dolgokat. Felhányták a lakást, de semmi lényegeset nem találtak. Persze, nem volt házkutatási engedélyük, velem írattak meg egy papírt, amelyikben én kértem, hogy tartsanak nálam házkutatást. Agache jobb keze, Ştefan hadnagy szintén egy sötét alak volt. Mindenben végrehajtotta "mestere" parancsát, sőt, túl is akarta szárnyalni, adott pillanatban ő lett a város második mumusa. Mindkét alkalommal nálunk aranyat kerestek. Még a csempekályhába is benyúltak, de arany helyett csak szalonnát találtak. Az üggyel kapcsolatosan azt mondhatom el, hogy ő csak azt kapta vissza a néptől, amit ő is elművelt a kiszolgáltatott emberekkel. Például fém golyóstollat nyomott fel a nők hüvelyébe, vagy árammal faggatta őket, hogy adják elé az eldugott aranyukat. Az utóbbi időben már az arany rabja volt. Szadista módon viselkedett.

Még jól emlékszem, amikor végeztek vele, december 22-én, megérkezett egy kiskocsi Barótról, öt kemény emberrel. Nem kirándulni jöttek, hanem Agachét keresték. Éppen a kávézó előtt álltak meg. Kiszálltak a kocsiból és megkérdezték, hogy ismerjük-e "Aranyos" Agachét? Mondtam nekik, hogy elkéstek, Kézdivásárhely népe már ítélkezett felette.


Knobloch Klára,  locuitor din Târgu Secuiesc, declaraţie dată în martie 1991.

Titkárként dolgoztam a kézdivásárhelyi bíróságon. Egy alkalommal részt vettem egy kovásznai vagyonellenőrzésen. A házkutatás nem is szerepelt a témában, csak az, amit a fél bevallott. A bizottságban mint jegyzőkönyvvezető vettem részt, jól emlékszem mindenre. Amint megérkeztünk a házhoz, Agache azonnal akcióba lépett és felszólította a meglepett háziakat, hogy tegyenek ki az asztalra minden ékszert, ami a lakásban található. Hamarosan egy karika-, egy pecsétgyűrű és egy lánc került az asztalra. Megtetszettek neki, mert hamarosan zsebre vágta őket és annyit mondott románul, ahogy ő beszélt: "aceste bijuterii sunt confiscatye". Az illetők nem is tudtak magukhoz térni meglepetésükből, nem ellenkeztek, s így Agache őrnagy semmiféle hivatalos papír nélkül becsomagolta és zsebre vágta a családi ékszereket. Még arra is képes volt, hogy az egyik üzletben a pénztárosnőnek az ujjáról lehúzza a pecsétgyűrűjét, mondván, hogy nincs benne az állami bank pecsétje. Természetesen, soha nem adta vissza, tehát, egy adott pillanatban a nők a szó szoros értelmében nem merték viselni az utcán ékszereiket. Ilyen ember volt az Agache őrnagy.


Szakács Mária, locuitor din Târgu Secuiesc, declaraţie dată în martie 1991.

Amit most elmesélek, 1970-ben történt. Agache eljött hozzánk házkutatást tartani, lefoglalt 107 darab bőrt. Kisiparosok voltunk. Megjegyezném azt, hogy felajánlotta, ha átengedem neki a tizenhat éves lányomat, akkor békén hagy, és a bőröket sem kell leadjuk. Azt válaszoltam neki, hogy inkább vigyen bármit, csak már egyszer hagyjon békünket. A férjem munkásember volt, én pedig háztartásbeli, négy gyermek édesanyja. A gazdáknak ki kellett fizetnünk a 107 darab bőr árát. A lányunk sportoló volt. Balkán-bajnok. Agache a házkutatás alkalmával még az ő aranyérmeit is el akarta kobozni. Azt mondtam neki, hogy ha el meri vinni, feljelentem. Erre föl nagy bánatosan visszatette a helyére, de később bosszút állt ezért. Aranyat is keresett, de azt nem kapott. Nagyon csúnyán viselkedett velünk. A házkutatás után, 10-15 alkalommal hívatott a milíciára. A férjemet, aki beteges ember, a pincében vallatták, engem pedig a híres 6. számú szobában kínozott. Csak annyit mondtam neki, hogy adjon az Isten neki is majd négy gyereket, és akkor majd meglátja, miből fogja felnevelni őket. Igaz, nem négy, hanem öt született neki idővel.

A házkutatáskor úgy viselkedett velünk, hogy azt el sem lehet mesélni. Mindenkit letegezett, őt nem érdekelte, hogy az illető az édesanyja lehetett volna. Ez volt az ő stílusa. A "bőrösügy" végül is a bíróságra került, és ott is hiába adtak nekünk igazat, egy hónap múlva megjelent a végrehajtó és le kellett adjuk a bőröket. Az eset után is sokat szaglászott utánunk, pedig az ő viselt dolgai közszájon forogtak. Mindig felpakolva ment haza a vendéglőkből és a többi üzletből, ahol naponta megfordult. Egy korrupt alak volt: olyan viselkedés mellett, nem is csoda, hogy meglincselték. Ha magyar lett volna, akkor is végeznek vele. Neki minden szabad volt, mindenki félt tőle. Jól emlékszem annak idején, amikor idekerült, semmije sem volt. A fizetéséből nem is vitte volna valami sokra az öt gyermek mellett. A nép bőrén gazdagodott meg!


Boldizsár Béla, locuitor din Belani, declaraţie dată pe data de 29 martie 1991.

1983. július 12-én a bálványosi néptáncfesztiválon adatott meg számomra találkozni Agachéval először, amikor miután lejöttem a színpadról két milicista egy német juhászkutyát uszított rám, majd egy civilruhás berángatott az üdülőtelep fogadóirodájába, ahol a négy kísérőmön kívül még öt milicista tartózkodott. Amint bevittek az ajtón Agache azt kérdezte tőlem mit nagyoskodtam a színpadon, mit kiabáltam és mit akarok én? Mire válaszoltam volna máris úgy pofon vágott, hogy csillagokat láttam magam előtt. Miután elestem, rúgni kezdtek, melynek nyomán, eltört az orrom és betört pár oldalbordám. Jó 15-20 percig ütöttek-rúgtak, majd kidobtak az ajtó elé. Amikor öcsém megtudta, hogy mi történt velem, odajött és megpróbált felvenni a földről, de Agache vele is szemberúgott, úgy hogy kihasadt a szája és mellém esett az ajtó elé. Innen az ismerősöknek sikerült a lábunknál fogva behúzni az oldalon, ahová már nem ért el Agache és pribékei rúgása. Engem pokrócba tettek - nem tudtam lábra állni - és a Vár vendéglő mellett egy Dacia csomagtartójába vittek le Kézdivásárhelyre a Szabadság utcába,ahol akkor laktam a családommal. A csavargyár orvosa dr. Bruma Mária már aznap délután megvizsgált, de mivel tudta,hogy milicisták vertek meg, azt ajánlotta, ne vigyenek be a kórházba, hanem kezeljenek inkább otthon. Másnap délelőtt dr. Bíró Gábor ideggyógyász főorvos volt az, aki a beteglapomba beírta, hogy mi történt velem, a sebészeten nem mertek megvizsgálni, kezelni.Másnap mivel nagy fájdalmaim voltak, visszamentem a sebészetre, de egyetlen orvos sem adott egyetlen nap betegszabadságot sem, a csavargyár igazgatója szánt meg és adott egy hét fizetés nélküli szabadságot. A verés maradandó nyomokat hagyott a testemen.Tudomásom szerint aznap Bálványoson, rajtam kívül még legalább tíz embert vertek meg állati módon. A következő találkozásom Agachéval egy csavargyári spontán munkabeszüntetés alkalmával volt, amikor éjszaka leoltottam a villanyt a részlegen, ahol dolgoztam. Ha már úgysem dolgozunk, legalább ne zúgjanak a gépek - gondoltam és kikapcsoltam a villanyt.Reggel, máris vittek a milíciára, ahol ismét felpofoztak és megrugdostak. Harmadik alkalommal akkor akadt ismét dolgom Agachéval, amikor az első feleségemtől válófélben voltam. Hívattak a miliciára. Amikor bementem a kapun Agache szembejött velem és ott a kapu között próbált megrúgni, de szerencsétlenségére a fatalpú bakancsomba rúgott bele.A kicsi milicisták látva ezt, ismét jól ellátták a bajomat,majd Agache is felpofozott. Háromszor kaptam verést tőle. Durva volt, gátlástalan, nem válogatott a módszerekben ha egyszer, védtelen emberek megveréséről volt szó. És rajtam kívül hányat és hányat vert meg, akik ma sem merik mindezt elmondani...


László Ödön, locuitor din Ojdula, declaraţie dată pe data de 02 aprilie  1992.

Amíg Kézdivásárhelyen laktam, kisiparosként, redőnykészítésből éltem. Agache az a milicistatípus volt, aki kiszemelte mindazokat magának akiket meglehetett "fejni". A kisiparosokat rendszeresen felkereste egy-egy "munkalátogatás" erejéig, mivel tudta, hogy onnan neki is kinéz valami "figyelmesség", ajándék. A diktatúra idején nagyon könnyű volt hibát találni, és ő talált is okot arra, hogy megzsarolja az illetőt. Legelső alkalommal eljött hozzánk körülszaglászni. Akkor még nem Ozsdolán, hanem Kézdivásárhelyen, az 52. udvartér 14. szám alatt laktunk. Banális ürüggyel állított be hozzánk. Azt mondotta, úgy értesült, hogy én üzérkedéssel, külföldi gyógyszerek árusításával foglalkozom. Semmiféle ügyészségi engedély nélkül, elrendelte a házkutatást. Máskülönben ő volt Felsőháromszék réme, a Nagy Mumus, akitől mindenki rettegett. Olyan alak volt, aki bárkire rá tudott ijeszteni. A házkutatás során felhányta a lakást, persze nem találta azt amit keresett. 1979-ben kaptam Németországból, az egyik sógoromtól, egy kazettás magnót. Az akkori áron kb. tízezer lej lehetett. Amint meglátta, egyből megtetszett neki. Azt mondotta, hogy szüksége van a magnóra, mivel a kollégái pletykálnak róla, s ha ő a táskájában bekapcsolja, le tudja hallgatni, mit is mondanak felőle. Nem akartam odaadni. Errefel kihangsúlyozta, hogy ha akarom, ha nem, előbb-utóbb úgyis az övé lesz, mivel neki nagyon megtetszett, s őt nem szokták visszautasítani. Valójában igaza lett, odaadtam neki, rájöttem arra, hogy sokat árthat nekem, ha kihúzza rám a cinkust. Gondoltam magamban, ha jót nem is, de rosszat csinálhat eleget. Ismertem a gátlástalan gaztetteit, tudtam azt, hogy nem riad vissza semmitől. Akkor eltávozott üres kézzel, de a következő alkalommal hozott egy evőeszköz készletet a kazetofon helyett. Azt sem vette, biztosan elkobozta valakitől. Így éltünk, én adtam a kazetofont, ő adta az evőeszközöket. Ezek után több házkutatás is következett. Minden alkalommal aranyat keresett. Á-tól Z-ig felhányták a lakást, látva, hogy nem tudnak semmivel elkapni, csapdát állítottak fel. B. I. sepsiszentgyörgyi milicista-besúgó segítségével belekavartak egy arany eladási ügybe. Kereken 36 deka aranyat koboztak el tőlem. Az eset után 3-4 hónappal később közölt cikkben már csak 13 dekáról volt szó. Ez azt jelenti, hogy a többit valaki ellopta. Hová lett az elkobzott arany? KI vágta zsebre? Legutóbbi házkutatását már itt tartotta Ozsdolán, mivel időközben hazaköltöztünk a szülői házba. Csak a beteg édesanyám volt itthon, ágyban feküdt. Ő szegény kereken 6 évet és 8 hónapot ült a csíkszerdai börtönben, mint politikai fogoly. A kapu zárva volt, én terepen tartózkodtam, persze, ez nem zavarta Agachét és Vrarut, az itteni őrsparancsnokot, hogy átszökjenek a kerítésen és házkutatást végezzenek. Kinek az engedélyével történt az utolsó házkutatás? Még a padlást is felhányták, akkor is aranyat kerestek. Itt jegyezném meg, hogy az előző házkutatások alkalmával, hogy "törvényes" legyen, aláíratták velem az előre megírt kérést, amelyikben én kértem a házkutatást. Azt is el kellett mondanom, habár erről nem akartam beszélni, hogy még a kézdivásárhelyi időszakban Agache elvitt tőlem egy nagy arany pecsétgyűrűt. Nagyon megtetszett neki, az ujjamról kellett lehúzzam, és neki "ajándékozzam". Önkéntesen, ajándékként adtam neki! Megfenyegetett, hogy kicsinál, ha nem kedveskedek neki. Máskülönben, mindenkit letegezett, kortól, nemtől függetlenül. Egy pofátlan, korrupt, pökhendi milicista volt. Száz halált érdemelt volna! Nekem elegem volt belőle! 19898. december 22-én a nép ítélkezett felette és nem 1-2 ember lincselte meg, ahogy az ügyet mos utólag be akarják állítani.


Kocsis Mihály,( locuitor din Cernat, declaraţie dată pe data de 06 ianuarie 1992)

Agache, -volt milicista tiszt-, az 1987-es évben engem több alkalommal behívatott telefonon a kézdivásárhelyi rendőrségre és ott vallatott. Azt mondta, hogy több feljelentés van ellenem, éspedig nem végzem a munkámat tisztességesen, bárhogy is igazolják azt a vállalat vezetői. Azzal fenyegetőzött, hogy az nem éppen úgy van, és hogy én nem vagyok éppen olyan becsületes a munkámban, mint ahogyan azt a feletteseim állítják és ahogy azt én is vallom. Tudniillik, én abban az időben a sepsiszentgyörgyi élelmiszert forgalmazó nagybani lerakat kézdivásárhelyi kirendeltségének voltam a főnöke. Ezen idő alatt többször is behívatott a milíciára és írásbeli nyilatkozatokat kért tőlem, azzal érvelve, hogy valljak be mindent őszintén, mert ő úgy is tudja, konkrét információi vannak arról, hogy én miket követtem el. Tekintettel arra, hogy én nem éreztem magam hibásnak vagy bűnösnek,arra kértem, hogy álljon szóba a megyei vezetőimmel, amire ő azt mondta, hogy őt az ők véleménye nem érdekli. Mivel sokra nem ment velem, nem tudott vallomásra bírni, több alkalommal házkutatást tartott csernátoni lakásomban, ahol állítólag, aranyat, fegyvert, vagy olyan áruféleséget keresett amit mi a lerakatnál racionált formában forgalmaztunk. Nyilván egyetlen alkalommal sem talált semmi olyasmit, ami őt érdekelte volna.Olyan alkalom is volt, amikor behívatott a kézdivásárhelyi rendőrségre, ahol 6-7 órát is ott tartott, s azzal fenyegetőzött, hogy ha nem vallok, akkor sokkal súlyosabb büntetést kapok. A milícia udvarán, aktatáskával a kezemben különféle pozíciókban fényképeztetett le, ujjlenyomatot vetetett tőlem, és azt mondta, ahogy a rendőrséget nem hagyhatom el amíg nem vallok. Hiába kértem engedjen vissza a vállalathoz, mivel másnapra be kellett osztanom az áruszállító kocsikat, csak délután mehettem el, miután a munkaidőm már rég lejárt. Egy alkalommal ismét behívatott telefonon és egy kitöltetlen nyomtatványt tett elém és azt mondta, hogy addig nem mehetek haza míg alá nem írom a papírt. Estefelé, -más választásom nem lévén- aláírtam. Én még ma sem tudom, hogy akkor mit írtam alá, mert nem volt nálam a szemüvegem.Utólag tudtam meg, hogy iratcsomót állított össze a nevemre és nyilvántartásba vett, akárcsak egy rablót, egy betörőt. Ami a házkutatásokat illeti, azokról a szomszédok is nagyon sokat tudnak, mivel legtöbbször tanúnak a csernátoni milicistákat vagy éppen a szomszédaimat hívták át. Én a legőszintébben vallom, hogy a mai napig sem tudom, hogy mindezt miért csinálta velem Agache úr.


Marti Klára, (locuitoare din Sânzieni, declaraţie dată pe data de 30 martie 1999)

1983-ban a kézdiszentléleki szövetkezet főtéren levő edényüzletében dolgoztam. Abban az évben - már a dátumra nem emlékszem -, bejött hozzám Agache és leérdeklődte tőlem, hogy hívnak, ki vagyok, majd két-három naponként rendszeresen megjelent nálam. Miután eljegyeztek és meglátta az ujjamon a jegygyűrűt elkérte és el akarta kobozni, de miután megnézte a gyűrűbe a pecsétet - azt mondta, hogy nem Romániában volt vásárolva,de szerencsém van azzal, hogy beleütötték a nemzeti bank pecsétjét. Miután átköltöztették az üzletet a művelődési otthon mellé, -a jelenlegi Gyöngyszem vendéglő helyiségébe, - ismét meglátogatott és azt mondta, hogy ha nem fekszem le vele, előbb utóbb valamivel elkap és bezárat. Mivel nem voltam hajlandó lefeküdni vele, hamarosan, semmiféle ügyészségi engedély nélkül házkutatást tartott a lakásunkon egy másik milicistával együtt. Meg kellett engedjem, hogy körülnézzenek, hiába ellenkeztem mivel úgyis ő volt az erősebb. A házkutatáskor aranyat keresett. Hiába mondtam neki, hogy nincs aranyam, mind a "metal galben" felől érdeklődött, azt keresett. Azt gondolta, hogy nekem az üzletből milyen nagy jövedelmem van, s teli vagyunk arannyal. Semmit sem talált. Megtalált egy ezüstláncot, de azt nem kobozta el, mivel azt mondta az ezüst nem érdekli. A házkutatás után is vissza-visszajött az üzletbe, de a sok zaklatás miatt már nem bírtam tovább és otthagytam a kereskedelmet, mivel tudtam, hogy bosszút fog állni, s, megpróbál bezáratni. Miután háziasszony lettem, többet nem zaklatott.


(Boldizsár Béla, locuitor din Belani, declaraţie dată în martie 1991)

Hát Agache kárpótol-e valakit?

Olvasom,hogy az Agache per újra burjánozni kezdett. Arról ellenben nincs szó, hogy a vádlottak több száz emberrel vettek részt annak az aljas rendőrnek a meglincselésében. Nem tudom ebben az országban miért nem érvényes egyformán mindenkire a törvény, miért kell másképp alkalmazni, nekünk magyaroknak? Vigyori exelnökünk még annak idején amnesztiát hirdetett, ez a kézdivásárhelyiekre nem érvényes? Hiszen ha ez a milicista is olyan lett volna, mint sok társa aki pof nélkül megúszta a forradalmat, és ma is megtisztelt rendfenntartó, biztos nem került volna ilyen veszélybe - de hány fiatalasszonyból űzött csúfot, üldözte és fenyegette őket, s ha nem engedtek, jött a házkutatás, verés, csúfoskodás! Hány kézdivásárhelyi kapott ki ettől a nemzeti alhőstől? Mit kerestek az arany ékszerek a függönytartó rúdjában? Ezek olyan kérdések, melyekre akkor sem válaszolna ha élne, de azért nem lehet csak úgy elfeledkezni róluk! És még pénzt követelnek!? Kártérítést!? Azt is jó volna észrevenni, hogy a védőügyvédje ki volt. Vagyunk néhányan, akik tetteit és kijelentéseit nem tudjuk feledni, mindig rágalom és uszítás eredt tőle, szerintem ezt a pert is merő rosszindulatból vállalta,hogy négy embert egész életére megpecsételjen. Ebben az országban a nagy román-magyar megbékélés idején is úgy bánnak velünk, magyarokkal, mint másodrangú állampolgárokkal, és ha nem tetszik, mehetünk a motyónkkal olyan országba, ha befogad, amely minden oldalról önmagával határos! Amíg bárki bármit kijelenthet a rovásunkra, és nyíltan fenyegethet minket, addig igazi megbékélés, együttműködéses előrelépés nem lesz.


Boldizsár Béla, locuitor din Belani, declaraţie dată în februarie 2001)
Olvasom az Agache fiának nyilatkozatát, feltûnik benne a nevem is. Pedig ha csak suttogni hallok az Agache-ügyrõl, már akkor borsódzik a hátam. Hát mit akar az a gyermek, talán nem magyar anya tejét szopta? Vagy több van benne az apja vérébõl? A nyilatkozataiból úgy tûnik. Egyébként nemcsak Marti Klára merte elmondani, amit az egykori milicista elmûvelt: nem elég az elkobozott aranyakról adott sok nyilatkozat, Agache ide-oda helyezése? Ha olyan jó munkaerõ volt, miért cserélte a szolgálati helyét, mint cigány a lovát? Annak a verésnek a viszonzását, amit az egykori rendõrtõl kaptam, a jó Istenre bízom, de ezúton tudatom az Agache családdal, amit eddig nem akartam nyilvánosságra hozni, noha bizonyítani is tudom: hogy elsõ feleségem édesanyjával is szobára volt, õ is tapasztalta, milyen nagy „a szeretet és kihasználási szándék" abban, akit most családja nemzeti hõsként akar tiszteltetni. Persze, az apa életében sok elõnyük származott belõle, ezért folyamodtak „a legjobb védekezés a támadás" módszeréhez. De 1999-ben és 2000-ben csak rendõri kísérettel mertek virágot helyezni a sírjára, és ezt nagyon beszédes esetnek tartom, mert kinek van szüksége ilyen óvintézkedésekre? Hiába teszik az internetre az ügyet, mert örök büntetés ilyen család tagjaként élni. Azért nagy szeretettel tisztelhetik az emlékét, mert az államtól annyit kapnak érdemtelenül, hogy abból futja pereskedésre, és nem is éheznek, az biztos!

Vajda Dénes, locuitor din  Bölön declaraţie dată în decembrie 2002

Már kezdett az idegeimre menni az Agache-ivadék szemtelen-pofátlan mosakodási kísérlete, ezért egypár dolgot szeretnék a tudomására hozni: nem értem, miért nem hagyja békében nyugodni az apját? Amit tett, azért megkapta jogos büntetését. Hogy a lincselés nem demokratikus, nem humánus módszer, az igaz, de el kellene gondolkodnia az ifjú titánnak arról, hogy a hõn szeretett apján kívül még kit is lincseltek meg Kézdivásárhelyen. Senkit, tehát ez jelent valamit: ártatlan embert nem fúj el a népharag az élet színpadáról!!! Más rendõröket is bántalmaztak, viselt dolgaik arányában kaptak egypár pofont, és ennyi. Tehát ne próbáljon mártírt csinálni az apjából, aki sajnos a kommunista rendszert nemcsak kiszolgálta, hanem még rá is tett egy lapáttal, és a saját hasznára értelmezte a törvényeket. A tények ismeretében beszélek, ismertem és ismerek a hõs Agache által megerõszakolt, megzsarolt, ékszereiktõl megfosztott személyeket. ..............


 

Există frunze care nu cad, oricât de puternic ar fi vântul. Există clipe, oameni şi fapte care nu se uită, chiar dacă uitarea este o lege a firii.

Acest site îşi propune să prezinte opiniei publice informaţii despre uciderea colonelului post-mortem Agache Aurel, procesul care s-a desfăşurat în perioada cuprinsă între 09 februarie 1998 şi 26 martie 2001, procesele de revizuire dintre anii 2007-2013, precum şi aspectele ce au apărut în ultimii 24 ani, atât în ceea ce priveşte latura politică, juridică, a executării sentinţei atât pe latura penală cât şi civilă pe teritoriul României şi Republicii Ungaria, cât şi procedurile juridice desfăşurate la CEDO şi nu în cele din urmă în ceea ce priveşte manipularea practicată de către grupul de interese care îi reprezintă pe criminali.

Cazul Uciderii Colonelului Post Mortem Agache Aurel